2017. december 31., vasárnap

Céklás spenótsaláta fetával



Hozzávalók 2 személyre: 

  • 10 dkg friss bébi spenót
  • 1 közepes cékla
  • 20 dkg fetasajt
  • 4 dkg mandula
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • só, őrölt bors


-->
Elkészítése: 

  • A céklát meghámozzuk, apró kockára vágjuk, majd puhára főzzük. 
  • Egy tálkában kikavarjuk az olajat, a balzsamecetet, illetve a sót, borsot. 
  • Miután a cékla kihűlt, az öntettel összekavarjuk, és 10 percig űllni hagyjuk. 
  • Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a mandulát, ezután késsel tetszőleges darabokra vagdossuk. 
  • A spenótot alaposan megmossuk, és lecsöpögtetjük. 
  • Egy nagy tányérra szedjük, megsózzuk, a tetejére szórjuk az ízesített céklát, majd rámorzsoljuk a fetasajatot, és megszórjuk mandulával.

2017. december 29., péntek

Édesburgonyás lencsecurry


Nagyon szeretem az édesburgonyát, és hús nélkül is jól megvagyok. Úgyhogy az ilyesmi étel épp nekem való. Egyébként meg mindenféle curry étel jöhet, mert szerintem hússal,hús nélkül, a curry mindig finom.

Hozzávalók 2 személyre: 

  • 10 dkg lencse
  • 0,5 édesburgonya
  • 3 dkg karfiol
  • 1-1 kisebb piros- és zöld színű paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 1 dl tejszín
  • 0,5 citrom
  • 2 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál mandula
  • currypor ízlés szerint
  • joghurt a tálaláshoz
  • só, őrölt bors


-->
Elkészítése: 

  • Egy edényben olajat forrósítunk. Apróra vágjuk a hagymát, meg a fokhagymát, majd a curryporral, meg a babérlvéllel kavargatva megpirítjuk. Rádobjuk a csíkokra vágott paprikát, a szeletekre vágott paradicsomot, összepároljuk, majd hozzáadjuk a megmosott lencsét. 
  • Beledobjuk a kis kockára vágott édesburgonyát, meg a rózsáira szedett kafiolt, felöntjük annyi vízzel amennyi bőven ellepi, és puhára főzzük. 
  • Belekavarjuk a tejszínt, illetve ízeítjük sóval, borssal, és citromlével. 
  • Felforraljuk, végül pedig joghurttal, és apróra vágott, pirított mandulával tálaljuk.

2017. december 26., kedd

Avokádós toast buggyantott tojással, pirított hagymakarikával


Gyakran készítek ehhez hasonló reggelit, vagy vacsorát. Azért ehhez hasonló, mert gluténmentes lisztből szoktam, vacsorára pedig a liszthez rostot is adok, mert ekkor már csak nagyon kevés szénhidrátot fogyasztok.
Szerintem gyoirs, és praktikus megoldás ez a fajta úgymond melegszendvics.
Ez sima lisztes változat, liszt nélkül így szoktam: 1 tojást elhabarok sóval, fokhagymaporral, majd adok hozzá egy kevés bambuszrost lisztet, és útifűmaghéjat, illetve pici vizet - sűrű, de kenhető massza kell legyen.

Hozzávalók 4 személyre a toast-hoz: 
 
  • 10 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 1 tojásfehérje
  • 1 evőkanál olaj
  • 1-1,5 dl víz
  • 0,5 teáskanál fokhagymapor
  • kevés só

A feltéthez: 

 
  • 1 érett avokádó
  • 1 lilahagyma
  • 2 teáskanál olívaolaj
  • 0,5 citrom
  • 4 tojás
  • 3 evőkanál ecet
  • só, őrölt bors


-->
Elkészítése: 

  • A toast kenyérhez a tojásokat egy tálban villával elhabarjuk, megsózzuk, majd összekavarjuk liszttel, vízzel, oljjal, és fokhagymaporral. Lágyabb, kenhető masszát kell kapnunk. 
  • Egy felforrósított szendvicssütő gépbe kenjük egyenletesen, és mindkét oldalát pirosra sütjük (ennek hiányában a masszát grillserpenyőben is megsüthetjük). 
  • Az avokádót meghámozzuk, a húsát pedig tálba kanalazzuk. Villával összetörjük olajjal, sóval, borsal, meg egy kevés citromlével. 
  • Egy fazékban 1,5 liter vizet forralunk cettel. A tojásokat egyenként egy tálkába felütjük, majd lassan a forrásban lévő vízbe csúsztatjuk. Előtte kavarjuk meg a vizet, hogy örvény keletkezzen. 3-4 peercig forraljuk lassú tüzön, majd szűrőkanállal kiszedjük. 
  • A hagymát meghámozzuk, majd karikára vágva egy serpenyőben olajon megpirítjuk. 
  • A toast kenyérre egy kevés avkádót helyezünk, a tetejére pedig tojást, és pirított hagymakarikát. Pici őrölt borssal megszórjuk.

2017. december 22., péntek

Mangós pulykacurry

 

Hozzávalók 4 személyre: 
 
  • 60 dkg pulykamell filé
  • 50 dkg brokkoli
  • 25  dkg basmati rizs
  • 3 dkg gyömbér
  • 1 zöld paprika
  • 1 érett mangó
  • 1 cikk fokhagyma
  • 4 dl kókusztej
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 3 evőkanál citromlé
  • 2 evőkanál petrezselyemzöld
  • 1-2 teáskanál currypor
  • 2 teáskanál keményítő
  • só, őrölt bors


-->
Elkészítése: 

  • Megfőzzük a rizset a szokásos módon. 
  • Egy kisebb fazékban olajat forrósítunk. A húst kockára vágva fehéredésig pirítjuk, majd kiszedjük. 
  • Apróra vágjuk a fokhagymát, meg a gyömbért, majd a visszamaradt zsiradékon a curryporral enyhén lepirítjuk. Hozzáadjuk a megmosott, és csíkokra vágott paprikát, illetve a rózsáira szedett brokkolit, megkavargatjuk, felöntjük 2 dl vízzel és a kókusztejjel, 10 percig főzzük. Ekkor a húst, meg az apró kockára vágott mangót is belekavarjuk, sóval, borssal, citromlével ízesítjük, összeforraljuk. 
  • Végül apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk, és a ragut rizzsel tálaljuk.

2017. december 21., csütörtök

Mandulás halfalatok



Régóta nem panírozok hagyományosan (liszt, tojás, zsemlemorzsa), mivel sem a liszt, sem a zsemlemorzsa nem szolgál semmi jóval, ami az egészségemet illeti, de a családomnak sem.
Ezért régóta próbálgatom, mivel lehet kiváltani, hogy finom panírozott dolgokat ehessünk.
A mandula az egyik alternatíva, ami tetszik nekünk, ezért ezek a halfalatkák is mandulabundát kaptak. Nagyon szívesen fogyasztják így a gyerekek is.


Hozzávalók 4 személyre:
 
  • 50 dkg tőkehalfilé (fagyasztott)
  • 20 dkg mandula
  • 5 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál (zab)liszt
  • só, őrölt bors

A fokhagymás szószhoz: 

  • 10 dkg natúr joghurt
  • 15 dkg tejföl
  • 1 citrom
  • 2 cikk reszelt fokhagyma
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 0,5 teáskanál méz
  • őrölt bors
  • kevés apróra vágott petrezselyemzöld

Elkészítése: 

  • A halat szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni, majd papírtörlővel szárazra töröljük. 
  • Nagyobb falatokra felvágjuk, sóval, és borssal összeforgatjuk. 
  • A mandulát késes aprítóban megdaráljuk, nem túl finomra. Ezután a hafalatokat először lisztbe, majd villával felvert tojásba, végül pedig mandulába forgatjuk. 
  • Egy serpenyőben vajat hevítünk, és a halat 2-3 részletben ropogósra sütjük. 
  • A szószhoz a hozzávalókat alaposan kikavarjuk, majd a ropogós halfalatok mellé tálaljuk. Cikkekre vágott citromot kínálunk mellé.

2017. december 20., szerda

Kesudiós-málnás túrógolyó



Nemrég nagyon finom házi tehéntúróhoz jutottam, melyből elsőként ilyen extrakönnyű, extragyors, és szuperegészséges édességet készítettem. Az ötletet a fitt málnás túrórudi adta, amit nagyon szeretünk, ezért születtek málnás túrógolyók.

A belsejében lévő kesudió roppanóssága nekem kifejezetten tetszik, de ez el is hagyható, esetleg mandulával, dióval helyettesíthető.
Extrasebességgel elfogyasztottuk :)

Hozzávalók (12-14 darabhoz):

  • 25 dkg tehéntúró
  • 8 dkg málna (fagyasztott)
  • 3-4 evőkanál eritrit ( vagy cukor ízlés szerint)
  • 2 teáskanál útifűmaghéj (psyllium huk)
  • 2 evőkanál zabpehely
  • 0,5 dl tej (növényi tejet is használhatunk)
  • 12-14 db kesudióbél
A bevonáshoz:

  • 8 dkg jó minőségű étcsokoládé
  • 1 evőkanál kókuszzsír
Elkészítése:

  • A málnát egy tálba szórjuk, és hagyjuk kiolvadni.
  • Késes aprítóban (vagy darálóban) apróra daráljuk a zabpelyhet, majd összefőzzük a tejjel.
  • A kiolvadt málnát szűrőn kissé kinyomkodjuk, hogy kevesebb leve maradjonm, majd minden hozzávalót egy tálban összegyúrunk.
  • Ezután fél órára hűtőszekrénybe helyezzük, majd kézzel kisebb golyókat formázunk a masszából. Mindenik közepébe egy kesudiót nyomunk.
  • A csokoládét egy tálkában (mikróban), a kókuszzsírral összeolvasztjuk, majd minden golyót bevonunk vele.
  • Dermedni hagyjuk, majd fogyaszthatjuk.

Megj: A tejtermékek romlandósága miatt tároljuk hűtőszekrényben a málnás golyókat.

2017. december 4., hétfő

Édesburgonya krémleves pirított pufirizzsel



Hozzávalók 4 személyre: 

  • 1 nagy édesburgonya (50-70 dkg)
  • 2 cikk fokhagyma
  • 2 szárzeller
  • 1 vöröshagyma
  • 0,5 teáskanál currypor
  • 2 dl kókusztej
  • 4-5 evőkanál citromlé
  • 1 evőkanál kókuszzsír
  • só, bors, csilipehely ízlés szerint
  • a feltéthez 4 puffasztott rizsszelet


--> Elkészítése: 

  • Egy edényben, forró kókuszzsíron megpirítjuk az apróra vágott hagymát. Hozzáadjuk a felszeletelt zellert, a hámozott, és kis kockára vágott édesburgonyát, meg az apróra vágott fokhagymát, és együtt kissé lepirítjuk. Megszórjuk curryporral, felöntjük 1 l vízzel, majd az egészet puhára főzzük. 
  • Összeturmixoljuk, kókusztejjel dúsítjuk, végül sóval, borssal, és citromlével ízesítjük. A levest felforraljuk. 
  • Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a puffasztott rizsszeleteket, és a leves mellé kínáljuk