2016. október 12., szerda

Póréhagymás-tejszínes szószban sült fasírtgolyók



Ismét a fasírt egy érdekesebb változata, érdemes kipróbálni ebben a tejszínes szószban. Könnyű elkészíteni, és ezeket a golyós ételeket mindig szívesen fogyasztják a gyerekek is.
Aki szereti, készíthet mellé krumplipürét, vagy kifőtt tésztával is lehet fogyasztani.

Hozzávalók:

  • 80 dkg darált sertéshús (pl comb)
  • 25 dkg póréhagyma
  • 8 dkg tehéntúró
  • 1 hagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1 tojás
  • 6 evőkanál zsemlemorzsa (vagy helyette 3-4 evőkanál zabkorpa)
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál liszt (bambuszrost lisztet használtam)
  • 2 dl főzőtejszín
  • 10 zsályalevél
  • só, őrölt bors, ételízesítő

Elkészítése:

  • A darált húst összegyúrjuk tojással, 4 apróra vágott zsályalevéllel, túróval, zsemlemorzsával, illetve apróra vágott hagymával és fokhagymával. Sózzuk és borsozzuk. A masszából diónyi nagyságú golyókat formálunk.
  • Egy serpenyőben, 2 evőkanálnyi olajon hirtelen megpirítjuk a maradék zsályaleveleket, majd kiszedjük.
  • Ugyanebben a serpenyőben kisütjük a fasírtokat, kiszedjük, beleöntjük a maradék olajat, és karikára vágott póréhagymát 5 percig pároljuk rajta. Hozzáadjuk a lisztet, összekavajuk, majd 5 dl ételízesítős vizet, illetve tejszínt adunk hozzá.
  • Miután felforrt, belerakjuk a fasírtgolyókat, és 3-5 percig főzzük. Sóval, borssal ízesítjük.
  • Friss kenyérrel, illetve a lesütött ropogós zsályalevelekkel tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: