2016. október 14., péntek

Céklás-krémsajtos palacsintatorta


Ha már ilyen sok céklám termett :) A palacsintán a cékla egyáltalán nem érződik, de nagyon szép látványra, ráadásul a céklának köszönhetően egészségesebb, gazdagabb lesz, szóval megéri belecsempészni. Palacsintába, mindenbe :)

Hozzávalók: 
  • 40 dkg liszt (a fele lehet teljes kiőrlésű búzaliszt)
  • 30 dkg cékla (hámozva)
  • 1 tojás
  • 4 dl tej
  • 4-5 dl szénsavas ásványvíz
  • 3 evőkanál olaj
  • csipetnyi só és cukor


A töltelékhez: 
  • 25 dkg krémsajt
  • 2 dl habtejszín
  • 4 evőkanál mogyorókrém
  • porcukor
  • a sütéshze pici olaj


Elkészítése: 

  • A hámozott, és megmosott céklát lereszeljük, és összeturmixoljuk a tejjel. Ezután a többi hozzávalóval jól kikavarjuk, a szokásosnál picit sűrűbb palacsintatésztát kell kapnunk. A vizet szükség szerint apránként adagoljuk hozzá. 
  • Egy nagyobb serpenyőt kikenünk olajjal, majd egyenként 16-18, nem túl vékony palacsintát sütünk. 
  • Közben a krémsajtot kikavarjuk mogyorókrémmel, majd lazán belekavarjuk a felvert tejszínhabot is (először csak 2 evőkanálnyit kavarjunk hozzá, hogy fellazuljon). 
  • A kihűlt palacsintákat szerre megkenjük a krémmel, egymásra helyezve. 
  • Fogyasztásig hűtőszekrénybe helyezzük, hogy összeálljon, majd porcukorral megszórva, szeletekre vágva tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: