2012. november 23., péntek

Szezámmagos babfasírt sajtos mártogatóssal


Apró harapnivaló falatkák, ha valami gyorsan elkészíthető finomságra vágynánk. Mártogatóssal különösen kényeztető.
Friss saláta is dukál mellé!

Hozzávalók:

  • 25 dkg vörösbab konzerv 
  • 1 kis fej hagyma 
  • 1 tojás 
  • 5 dkg kenyér 
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa (prézli) 
  • kevés tej 
  • só, bors 
  • a forgatáshoz: 3 dkg zsemlemorzsa, 2 evőkanál szezámmag 
  • a sütéshez:olaj
A sajtos mártogatóshoz:
  • 1 dl majonéz 
  • 0,5 dl tejföl 
  • 3 dkg füstölt sajt 
  • 1 teáskanál balzsamecet, vagy citromlé 
  • só, bors
Elkészítése:
  • Mivel a konzerv leve nem egészséges, ezért először a babot szűrőbe öntjük, hogy a konzervlé lecsöpögjön, majd folyó víz alatt kissé átmossuk. A hagymát meghámozzuk, és a babbal együtt késes aprítóban durvára aprítjuk. Ha nincs késes aprítónk, akkor a hagymát vágjuk apróra, a babot pedig villával törtjük össze. A kenyeret egy kevés tejbe beáztatjuk, majd kinyomkodjuk, és a hagymás babbal együtt egy tálba tesszük. A többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk, megsózzuk és borsozzuk, majd nedves kézzel falatnyi gombócokat formálunk a masszából. Szezámmaggal vegyített zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban pirosra sütjük.
    A mártogatóshoz a hozzávalókat egyszerűen csak összekavarjuk. Ízlés szerint egy kevés balzsamecettel vagy citromlével pikánsabbá tehetjük. A csípős ízek kedvelői csiliport is adhatnak hozzá.
    Megjegyzés: A fasírtokat egy szalvétával bélelt tálba szedjük ki, hogy a fölösleges olajat felszívja.

Nincsenek megjegyzések: