2012. július 28., szombat

Pikáns cukkini ragu


Beérett a cukkini, így egy méretes darabot behoztam a kertből, és hirtelen ez lett belőle. Nem mondom, hogy a kedvenc ételem lesz, de egyszer-kétszer meg lehet enni. Valamilyen húst mindenképp elképzelnék mellé, mert magában fogyasztva nem egy nagy élmény.

Hozzávalók:

  • 80 dkg cukkini
  • fél fej hagyma
  • 10-15 dkg fetasajt
  • 3 evőkanál kókuszzsír (vagy olívaolaj)
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 teáskanál mustár
  • 1-2 teáskanál oregánó és kakukkfű
  • kevés citromlé
  • só, bors
Elkészítése:
  • A cukkinit megmossuk (ha nem bió, akkor hámozzuk meg!), és nagyobb kockára vágjuk.
  • A hagymát apróra vágva a kókuszsíron megpároljuk, majd hozzáadjuk a cukkinit, és kavargtava néhány percig együtt pirítjuk.
  • Ezután öntünk rá egy kevés vizet, sózzuk, borsozzuk, megfűszerezzük, és roppanósra pároljuk.
  • A tűzről félrevéve hozzákavarjuk a mustárt és a tejfölet, illetve citromlével enyhén savanyítjuk.
  • Még melegen megszórjuk kisebb kockára vágott fetasajttal, és roston sült csirkemellel tálaljuk.

4 megjegyzés:

Kati írta...

Pedig fűszert tettél hozzá, lehet vizet nem kellett volna, inkább pirítani, jobban kijön az íze, a cukkini meg amúgy is ereszt levet ha megsózod.

Edó írta...

Kati,vizet csak annyit,hogy oda ne égjen,az úgyis elfő a végére,és kissé megpirul.Na de egyébként finom,csak magában nekem túl szűz volt.

tücsi írta...

Egy rostonsült bármilyen hús mellé, elmegy ez a jó kis cukkini köret.

Edó írta...

Bizony:)