2012. március 26., hétfő

Karamell szelet


Ez a süti (a legényfogóval együtt) nagy utat tett meg Csíksomlyótól Déván át, Nagyágig, végül Gyulán kötött ki. Ezt vittem ugyanis magammal, amikor az erdélyi konyhás lányokkal a III. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrán vettünk részt. Ott, azon a  hétvégén aztán jól felfaltuk a többiek által hozott fincsi sütikkel együtt, hogy viszafele még a sütis dobozokban is gyulai kolbász volt. Ugy-e, Zsuzsika? :)

Hozzávalók :
A lapokhoz:
  • 50 dkg liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 12,5 dkg margarin
  • 2 evőkanál méz
A karamellkrémhez:
  • 0,5 l tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 40 dkg cukor
  • 12,5 dkg sütőmargarin
Elkészítése:
  • A lapokhoz a mézet, a cukrot és a maragrint összemelegítjük, levesszük a tűzről, és a többi hozzávalóval összegyúrjuk.
  • Fóliába csomagolva legalább fél órára hűtőszekrénybe tesszük dermedni.
  • Ezután 4 egyenlő részre osztjuk, és egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, a lehető legvékonyabbra.
  • Tepsi hátán 7-8 perc alatt megsütjük a lapokat.
  • A krémhez a cukrot egy edényben felolvasztjuk, és lassú tüzön addig főzzük, amíg gyöngyözni kezd és szép, világosbarna színe lesz.
  • A lisztet a tejjel csomómentesre kavarjuk, majd hozzáadjuk a felolvadt cukorhoz, és addig kavarjuk, amíg összeolvadnak.
  • Ekkor levesszük a tűzről, és hozzákavarjuk a margarint. A krémet kissé hűlni hagyjuk, majd megtöltjük vele a lapokat.
  • A sütemény tetejére porcukrot is szórhatunk, de így is elég édes.

3 megjegyzés:

Éva írta...

Ez a sütemény nagyon csábítóan hat, épp a napokban kerestem karamellás süteményt. Guszta és finom lehet. Lehet hogy kipróbálom.

Zsiri írta...

Nagyon guszta, egy tepsinyit fel tudnék falni belőle :)

Kati írta...

Ez finom lehet:)