2012. március 31., szombat

Szülinap a trónörökösnek


Nos, az én egyetlen kisifam 5 évet töltött, pontosan március 29.-én.
Komoly elképzelései voltak a tortát illetően, részletesen megrendelte, hogy milyen legyen. Tehát ez a torta (úgy kívül, mint belül), a kisfiam egyedi elképzelése.





Fehércsokis trüffelkrémmel töltöttem és eperdarabokkal gazadagon megszórtam. A tetejére kért autókat, közlekedési táblákat direkt nem fondantból készítettem, mert ezekre a játékokra régóta vágyott. Azt mondta, amikor meglátta, hogy ő nagyon boldog! :)


Egyébként neki minden téren megvan az elképzelése, s attól őt semmi el nem tántoríthatja :) Olyannyira makacsul ragaszkodik a céljaihoz, hogy néha képes teljesen a család idegeire menni.

Imádom ezt a kisembert, aki 5 évvel ezelőtt megérkezett hozzánk! Mert annyira szeretetre méltó, olyan huncut, és úgy meg tud nevettetni... nagyon boldoggá tesz minket!


Élj sokáig köztünk boldogságban, egyetlen drága kisfiam!

2012. március 30., péntek

Húsvéti torta


Tele csupa finomsággal, ez a torta a gyerekek kedvence. De a felnőttek is szívesen fogyasztják, akár a húsvéti asztalon is megállja a helyét.

Hozzávalók :

A piskótához:
  • 4 tojás
  • 12 dkg liszt
  • 12 dkg cukor
  • 10 dkg dió
  • néhány csepp ecet
A krémhez:
  • 4 tojássárgája
  • 2 tasaka vaníliaízű pudingpor
  • 12 dkg cukor
  • 1 evőkanál liszt
  • 7 dl tej
  • 20 dkg sütőmargarin
  • 5 dkg étcsokoládé
A bevonáshoz és a díszítéshez:
  • 20 dkg mogyorókrám (finetti)
  • 10 dkg babapiskóta
  • kevés tej
  • 1,5 dl habtejszín

  • 20 dkg babapiskóta
  • 5 dkg zöld színű kókuszreszelék vagy marcipán
  • 10 dkg színes cukortojás
Elkészítése:
  • A tojásfehérjét kemény habbá verjük az ecettel meg a cukorral, és óvatosan hozzákavarjuk először a tojássárgáját, majd a lisztet. A masszát egy 22 cm-es átmérőjű kapcsos tortaformába öntjük.
  • A diót két fólia között húsklopfolóval vagy sodrófával darabokra törjük, a piskóta tetejére szórjuk, majd 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük (25-35 perc).
  • A kisült piskótát a formában hagyjuk, és még melegen megkenjük mogyorókrémmel.
  • A tojássárgáját kikavarjuk a cukorral, majd hozzáadjuk a pudingport meg a lisztet, és kevés tejjel (az összmennyiségből) csomómentesre kavarjuk.Felöntjük a maradék tejjel, és lassú tüzön, kavargatva sűrű péppé főzzük.
  • A pépet két részre osztjuk, az egyik részhez még melegen hozzákavarjuk a csokoládét. Langyosra hűtjük, majd mindkét adaghoz hozzáadunk 10-10 dkg margarint.
  • A kihűlt piskótára először rákenjük a sárga krémet.
  • A 10 dkg babapiskótát tejbe mártjuk, és a krémre rétegezzük.
  • A babapiskótára rákenjük a csokoládés krémet, majd hűtőszekrénybe tesszük, amíg megdermed.
  • Ezután a tortakarimát eltávolítjuk, és a tortát bevonjuk a kemény tejszínhabbal.
  • Két szélesebb késsel vagy spatulával óvatosan alányúlunk, és átemeljük egy tálcára, melyre előtte tortacsipkét helyeztünk.
  • Körberakjuk babapiskótával, és átkötjük szalaggal.
  • Előkészítjük a zöld kókuszreszeléket, vagy ha marcipánt használunk, akkor azt lereszeljük.
  • A torta közepére szórjuk a kókuszreszeléket, és ebbe a "fészekbe" helyezzük a cukortojásokat.
  • A kész tortát 1-2 órára hűtőszekrénybe helyezzük, hogy a babapiskóta megpuhuljon, majd szeleteljük.

2012. március 28., szerda

Sertésnyelv gombamártással

Lányom és én nagyon szeretjük a nyelvet, akár pirítóssal is szívesen fogyasztjuk. A család férfi tagjai viszont hallani se akarnak róla, ennek ellenére néha vásárolunk. Ezúttal egy nagyon finom, pikáns gombamártást is készítettem mellé.
A főzőlevéből pedig leves készült, melybe kevés tésztát főztem, szerintem ez a legfinomabb húsleves!
No de előbb jőjjön a mártásos nyelv.

Hozzávalók :

  • 3 db sertésnyelv
  • 3 db babérlevél
  • néhány szem egészbors
A mártáshoz:
  • fél fej hagyma
  • 5 dkg piros kaliforniai paprika
  • 20 dkg gomba
  • kevés olívaolaj
  • 2,5 dl zsírszegény főzőtejszín 
  • 1,5 teáskanál mustár
  • 0,5 teáskanál cukor (nyírfa, nád vagy xilit)
  • só, őrölt bors
  • 2 csapott evőkanál teljes kiörlésű liszt (vagy étkezési keményítő)
  • nagy marék petrezselyemzöld
Elkészítése:

  • A sertésnyelvet kuktába tesszük a babérlevéllel és a borssal, felöntjük vízzel, és 40 perc alatt puhára főzzük. Fazékban jóval tovább tart a főzés ideje, kb 2-2,5 óra.
  • Amikor a nyelv megfőtt, lehúzzuk róla a fehér bőrét, szeletekre vágjuk, és megsózzuk.
  • A levét leszűrjük, visszatesszük főni ételízesítővel, illetve valamilyen levestésztával, és máris megvan a finom levesünk.
  • A mártáshoz a hagymát és a paprikát apróra vágjuk, az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a nagyon apróra vágott, száraitól megtisztított gombát, megborsozzuk, és zsírjára pirítjuk.
  • Amikor a gomba a levét elfőtte, hozzáadunk egy kevés vizet, és puhára pároljuk.
  • Ekkor felöntjük tejszínnel, és ízesítjük sóval, mustárral, cukorral, és apróra vágott petrezselyemzölddel.
  • Összeforraljuk, és a főtt sertésnyelvvel tálaljuk.
A nyelv főzővizéhez adhatunk tetszés szerint gyökérzöldségeket, majd ezeket pürésítve zöldségmártást készíthetünk belőle, pl vadast.

2012. március 26., hétfő

Karamell szelet


Ez a süti (a legényfogóval együtt) nagy utat tett meg Csíksomlyótól Déván át, Nagyágig, végül Gyulán kötött ki. Ezt vittem ugyanis magammal, amikor az erdélyi konyhás lányokkal a III. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrán vettünk részt. Ott, azon a  hétvégén aztán jól felfaltuk a többiek által hozott fincsi sütikkel együtt, hogy viszafele még a sütis dobozokban is gyulai kolbász volt. Ugy-e, Zsuzsika? :)

Hozzávalók :
A lapokhoz:
  • 50 dkg liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 2 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 12,5 dkg margarin
  • 2 evőkanál méz
A karamellkrémhez:
  • 0,5 l tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 40 dkg cukor
  • 12,5 dkg sütőmargarin
Elkészítése:
  • A lapokhoz a mézet, a cukrot és a maragrint összemelegítjük, levesszük a tűzről, és a többi hozzávalóval összegyúrjuk.
  • Fóliába csomagolva legalább fél órára hűtőszekrénybe tesszük dermedni.
  • Ezután 4 egyenlő részre osztjuk, és egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, a lehető legvékonyabbra.
  • Tepsi hátán 7-8 perc alatt megsütjük a lapokat.
  • A krémhez a cukrot egy edényben felolvasztjuk, és lassú tüzön addig főzzük, amíg gyöngyözni kezd és szép, világosbarna színe lesz.
  • A lisztet a tejjel csomómentesre kavarjuk, majd hozzáadjuk a felolvadt cukorhoz, és addig kavarjuk, amíg összeolvadnak.
  • Ekkor levesszük a tűzről, és hozzákavarjuk a margarint. A krémet kissé hűlni hagyjuk, majd megtöltjük vele a lapokat.
  • A sütemény tetejére porcukrot is szórhatunk, de így is elég édes.

2012. március 25., vasárnap

Soksajtos,spenótos-gombás lepény

Napok óta valami nagyon gombás, soksajtos ételre vágyom. Imádom a gombát és az olvadt sajtot, a kettőt együtt meg még annál is jobban.
Ezt a lepényt egyik reggel állítottam össze fejben, még ébredéskor, úgymond ezt álmodtam meg. Ekkor mentem a piacra, hogy beszerezzem a hozzávalókat. Mondhatom, a vágyam beteljesült ezzel az isteni lepénnyel, hisz minden rajta van, amit szeretek, és amit már napok óta kívántam.

Hozzávalók :
A tésztához:
  • 3,5 dl langyos víz
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál só
  • fél teáskanál őrölt bors
  • 25 dkg fehér liszt
  • 25 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
  • 10 g szárított élesztő
A feltéthez:
  • 10 dkg friss spenót
  • 4 újhagyma
  • 2 evőkanál tejföl
  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 0,5 teáskanál só
  • 25 dkg csiperkegomba
  • 30 dkg friss juhsajt
  • 12 dkg füstölt sajt
  • szárított kakukkfű
Elkészítése: 
  • A tésztához valókat összegyúrjuk, majd dagasztógéppel vagy kenyérsütőgéppel tésztává dagasztjuk.
  • Letakarva a duplájára kelesztjük, majd lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, és egz nagy tepsibe helyezzük.
  • A spenótot, az újhagymát, a tejfölet, az olajat és a sót összeturmixoljuk (leginkább blenderrel), és az így kapott szósszal a tésztát megkenjük.
  • A megmosott gombát és a juhsajtot vékony szeletekre vágjuk.
  • A spenótos szószra először a gombát tesszük, és bőven megszórjuk kakukkfűvel. A gombát a sajtszeletekkel beborítjuk, majd megszórjuk reszelt füstölt sajttal.
  • 180 fokos sütőben 20 percig sütjük, ezután 200 fokon további 5 percig, amíg a sajt a tetején szépen megpirul.

Megj: Vehetünk bármilyen más tésztát is alapaul, akár vajas tésztát, vagy leveles tésztát is, ill. használhatunk csak fehér lisztet.

2012. március 24., szombat

Tavaszi saláta joghurtos öntettel

Imádom a piacot tavasszal, még a szemnek is ünnep a sok zsenge primőr láttán. Ilyenkor még zsenge a retek, a spenót és a zöldhagyma, most kell a legtöbbet fogyasztani belőlük. Szükségünk is van rá a kimerítő téli hónapok után.
A minap piacoztam, így az elkövetkező napok a spenót és a friss zöldségek jegyében fog telni :) Jöhetnek a saláták, a spenótleves, vagy a különféle zöldséges lepények.
Na de elsőként ez az isteni saláta, ugyanis a spenótsalátánál szerintem finomabb nincs.

Hozzávalók :

  • 5 dkg zsenge spenót
  • 3 friss retek
  • 1 szál újhagyma
  • 1 főtt tojás
  • 5 dkg friss juhsajt
  • az öntethez: 4 evőkanál zsírszegény joghurt, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 cikk zúzott fokhagyma, 1 teáskanál mustár, só, bors
Elkészítése: 
  • A zöldségeket megmossuk. A spenótot darabokra tépkedjük, a hagymát karikára, a sajtot kisebb kockára, a retket pedig gyufaszál vékonyságúra vágjuk.
  • Az öntethez valókat összekavarjuk.
  • Az előkészített zöldségeket és a sajtot egy tálban összekavarjuk, ráöntjük az öntetet, majd karikára vágott főtt tojást helyezünk a tetejére.
  • Petrelyemzölddel díszítjük.

2012. március 23., péntek

Torta az Egyes-kő kedvelőinek


Ennél a tortánál ez volt a kérés, hogy nagyon kicsi legyen, és valamilyen formában jelenjen meg rajta az Egyes-kő nevű sziklatömb (Piatra Singuratică), mely a Hagymás-hegységben található, tőlünk nem messze.
Mivel gyalog vitték ki a hegyre, ezért a festés nem jöhetett szóba, és formatortának készíteni sem lett volna célszerű, tehát valami strapabíró megoldást kellett kitalálni.
Végül ez lett belőle, fotó alapján próbáltam fondantból kivágni az említett sziklát. Mondhatom, egyáltalán nem vagyok vele elégedett, de a megrendelőknek nagyon tetszett és ízlett.
Meggyes trüffelkrémmel töltöttem, fondant borítás. Felirat is volt rajta.

2012. március 21., szerda

Grillcsirke rukkola- és kukorica salátával


Nagyon szeretem az ilyen típusú ételt, mert nemcsak gyorsan és egyszerűen elkészíthető, hanem nagyon finom és laktató is. Ráadásul egészséges ilyen módon készítve, s ehhez már csak egy jó kis tápláló saláta szükséges, olyan, ami ízletes és szép színes.
A kukoricasalátát már bejegyeztem korábban itt, ez csak ráadásként készült, mert szeretjük. Szerintem bőven elég laktató maga a hús is a salátával.
Krumplit pedig nem szerencsés fogyasztani hús mellé, mert nagyon megterheli a gyomrot, nehezen emészthető.

Hozzávalók :
  • 1,5 kg konyhakész csirke
  • 1 citrom leve
  • zöldfűszerek tetszés szerint, pl: rozmaring, petrezselyem, majoránna, kakukkfű
  • só, bors
  • sütőzacskó
A salátához:
  • 3-5 dkg rukkola saláta
  • 8 dkg kaliforniai paprika (piros, sárga, zöld)
  • fél fej hagyma vagy 2 szál újhagyma
  • tetszés szerint csírák
  • 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 1 teáskanál tökmagolaj
  • 1 teáskanál balzsamecet
  • só, bors
Elkészítése: 
  • A csirkét megmossuk, apróra vágott zöldfűszerekkel alaposan megszórjuk, illetve sózzuk és borsozzuk.
  • Sütőzacskóba helyezzük, majd beleöntjük a citromlét és jól átmasszírozzuk. A zacskó száját bekötjük, néhány helyen meglyukasztjuk, és tepsibe téve kb 1 órán át pároljuk 180 fokos sütőben.
  • Ekkor a zacskót kivágjuk, és a húst további 15-20 percig pirítjuk.
  • A salátához a paprikát tetszés szerint feldaraboljuk, a hagymát karikára vágjuk, majd a salátával és a többi hozzávalóval összekavarjuk.
  • Ha a húst zsírtalanítani szeretnénk, akkor érdemes a bőrét fogyasztás előtt eltávolítani.

2012. március 20., kedd

Legényfogó


Hogy miért hívják így ezt a süteményt nem tudom, de tény, hogy nem én adtam neki ezt a nevet. Előtte kóstoltam már, nagyon ízlett, de pontos receptet nem kaptam kézhez, így saját ízlés szerint alakítottam.

Talán legközelebb több diót teszek.


Hozzávalók :

A piskótához:

  • 8 tojás
  • 24 dkg liszt
  • 24 dkg cukor
Továbbá:
  • 25 dkg sütőmargarin
  • 15 dkg cukor
  • 1 kis üveg baracklekvár 
  • 15 dkg darált dió
  • 2,5 dl tej
  • rumaroma
A tetejére:
  • 8 dkg étcsokoládé
  • 3 evőkanál olaj
Elkészítése: 
  • Először sütünk egy 8 tojásos piskótát: a tojásfehérjét néhány csepp ecettel, majd a cukrot lassanként hozzáadva kemény habbá verjük.
  • Ezután óvatosan hozzákavarjuk a tojássárgákat, végül pedig a lisztet.
  • A masszát egy 25x32 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben megsütjük.
  • A piskótát két lapra vágjuk, a felő lapot egy tálban összetörjük, majd a többi hozzávalóval (a lekvárból 4 evőkanállal) összekavarjuk.
  • A piskótát megkenjük lekvárral, és rásimítjuk a krémet.
  • A csokoládét az olajjal felolvasztjuk, majd a sütemény tetejére öntjük.
Nagyon finom!

2012. március 13., kedd

Trüffeltorta 3


Ez egy 3 kilós, trüffelkrémmel töltött torta, kakaós piskótával. Az utóbbi időben nagyon gyakran rendelnek ilyen jellegű tortát, itt most a kikötés az volt, hogy téglalap alakú legyen.
Csokilapocskákat készítettem, körbe ezekkel burkoltam, tetejére tejszínrózsák, csokoládlforgács, kisebb csokidíszek és színes cukorkák kerültek.
A feliratos rész fondantból készült, körülötte csokis mazsola.

Bár viszonylag ritkán elégszem meg a tortáimmal, szerintem ez most nagyon jól sikerült (bár roppant fáradt napom volt aznap), egyik kedvencem ez a torta.

2012. március 12., hétfő

Zöldséges túrókrém


Egy nagyon finom, tápláló és kalóriaszegény kence reggelire, tízóraira, vagy akár vacsorára. Ha mellé csírát és salátát fogyasztunk, nemcsak sokkal laktatóbb, hanem még plusz vitamin- és energiaforrás is.
Egyszerű és nagyszerű!

Hozzávalók :

  • 20 dkg zsírszegény tehéntúró 
  • piros, sárga- és zöld színű kaliforniai paprika (összesen 10 dkg) 
  • 1 kisebb cikk fokhagyma 
  • 1 teáskanál mustár 
  • só, bors 
  • teljes kiörlésű kenyér 
  • vegyes csíra
  • saláta
Elkészítése:
  • A paprikát megmossuk, és a lehető legapróbbra felvágjuk. A túrót összekavarjuk a mustárral, a reszelt fokhagymával, illetve a paprikával. Sóval és borssal ízesítjük, majd teljes kiörlésű kenyérrel és csírával, salátával fogyasztjuk.
    Ha a kenyeret megpirítjuk, sokkal finomabb, és könnyebben emészthető.
    A háromszínű paprika nemcsak színeiben különbözik, hanem összetételében is, ezért érdemes mindhármat használni.

2012. március 11., vasárnap

"Majonézes" kukorica diétásítva


Az almás káposztasalátánál készített öntetet amikor megkóstoltam, eldöntöttem, hogy az íze fölöttéb hasonlít a majonézre, s elhatároztam, hogy majd kipróbálom egyszer majonéz helyett.
Mivel nem tartalmazza a rengeteg olajat, amit a majonéz, ezért alacsony a kalóriatartalma, és jóval egészségesebb. Kukoricát pedig néha érdemes fogyasztani, a fehérjetartalma miatt. Ugyan keveset tartalmaz, de van benne :)
Grill csirkét készítettem, melléje pedig majonézes kukorica dukál, így most majonéz helyett ez a verzió készült.
Szerintem a gyerekek sem vették észre, hogy nem majonézes :)

Hozzávalók :

  • 20 dkg kukorica (fagyasztott)
  • 1 tojás
  • 3 evőkanál zsírszegény tejföl
  • 2 teáskanál mustár
  • 1 kisebb cikk fokhagyma
  • só, bors
Elkészítése:
  • A kukoricát forró vízbe dobjuk, és 1-2 percig főzzük. Leszűrjük, majd hagyjuk lecsöpögni és kihűlni.
  • A tojást keményre főzzük, de csak annyira, hogy a sárgája még kissé lágy legyen.
  • Meghámozzuk, egy tálba tesszük, és a tejföllel, a mustárral, a fokhagymával együtt összeturmixoljuk. Sóval, borssal (esetleg petrezselyemzölddel) ízesítjük, majd a kukoricát hozzáadjuk és összekavarjuk.
Érdemes kipróbálni, nagyon finom!

2012. március 10., szombat

Fekete erdő torta


Első fekete erdő tortám. Sokféle recept létezik, alapjában véve a lényeg ugyanaz, de mégis mindenki másképp készíti. Én most Csipethez látogattam, mert emlékszem, nagyon tetszett ez a tortája.
Tulajdonképpen csak a meggykrém receptjét vettem tőle, a többi útmutatóul szolgált.
Sajnos nem tudom ízre milyen, mert megrendelésre készült.


Hozzávalók : 
A piskótához:
  • 8 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg liszt
  • 3 dkg kakaópor
  • 3 evőkanál olaj
  • néhány csepp ecet
A meggyes réteghez:
  • 3 dl meggylé (a meggyből kicsöpögött+dobozos meggylé)
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 tasak vaníliás pudingpor
  • 30-40 dkg meggy (fagyasztott)
A tejszín réteghez:
  • 5 dl habtejszín
  • 2 csomag zselatinpor
A locsoláshoz:
  • kb 2 dl meggylé
  • rumaroma
Elkészítése:
  • A meggyet szűrőbe tesszük, megvárjuk amíg kiolvad, és a levét felfogjuk.
  • A piskótához az egész tojásokat az ecettel habosra verjük (kb 5 percig), majd a cukrot lassan adagolva hozzá, tovább habosítjuk.
  • Ekkor óvatosan hozzákavarjuk a lisztet, a kakaót, végül az olajat. Kapcsos szív tortaformába öntjük, és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük, majd kihűtjük.
  • A meggykrémhez a pudingport a cukorral és a kicsöpögött meggylével csomómentesre kavarjuk, majd hozzáadjuk a maradék meggylevet és lassú tüzön kavargatva sűrűre főzzük. A végén belekavarjuk a meggyet is.
  • A tejszínből kiveszünk 2 dl-t, belekavarjuk a zselatint, lassú tüzön felmelegítjük, amíg a zselatin elolvad (forralni nem szabad). A többi tejszínt kemény habbá verjük, közben lassan hozzácsorgatjuk a zselatinos tejszínt.
  • A kihűlt piskótát három lapra vágjuk, a lapokat rumos vízzel meglocsoljuk. A meggyes krémet és a tejszínhabot külön-külön habzsákba töltjük, majd váltakozva a lapokra nyomjuk. A következő lapot úgy töltjük, hogy ahová előbb tejszínhabot nyomtunk, oda most meggykrém kerüljön.
  • Tejszínhabbal bevonjuk, és meggy szemekkel, csokiforgáccsal, habrózsákkal, esetleg kakaóval díszítjük.
  • Mivel én fondanttal vontam be, ezért előbb porcukorral habosított vajjal alapoztam.
  • A rózsákat fondantból készítettem, körben pedig színezett cukormázzal írókáztam.

2012. március 7., szerda

S'mores (csokicsoda)


Nagyon finom, roppant hamar elkészíthető édesség.
Lányom napközis szereplésére vittem, s mivel nagyon kevés időm volt, ezért fontos volt, hogy gyerekeknek való legyen, gyors és nagyon finom.
Zsuzsikánál láttam nemrégiben, s valahogy egyből ez jutott az eszembe. Tényleg percek alatt megvan, és abbahagyhatatlanul finom.
A tetejére szánt csokoládéhoz több olajat adtam, mint amennyi a receptben szerepel, hogy a csoki ne törjön, így sokkal lágyabb, mégis elég szilárd.

A recept Tücsögbogártól származik.

Hozzávalók :

  • 20 dkg mályvacukor (nem baj, ha színes)
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg háztartási keksz
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg erdei mogyoró
  • 5 dkg mazsola
  • 1 evőkanál víz
  • a tetejére: 20 dkg étcsokoládé, 3 evőkanál olaj
Elkészítése:
  • A mályvacukrot, a vajat és a vizet egy edénybe tesszük, és vízgőz fölött felolvasztjuk.
  • Hozzáadjuk a csokoládét, és kavargatjuk, amíg elolvad.
  • Levesszük a tűzről, majd hozzáakavarjuk a darabokra tört kekszet, az ép mogyorót és a mazsolát.
  • A masszát egy háztartási fóliával kibélelt, kis méretű tepsibe simítjuk, és megvárjuk, amíg a teteje megszilárdul.
  • A csokoládét az olajjal felolvasztjuk, és a tetejére simítjuk.
  • Dermedés után éles késsel felszeleteljük.

2012. március 5., hétfő

Gombás töltött tojás


Újabb töltött tojás variáció, ez is nagyon finom!

Hozzávalók :

  • 5 tojás keményre főzve 
  • 10 dkg csiperkegomba
  • fél fej vöröhagyma 
  • 2 evőkanál vaj 
  • 2 dl majonéz 
  • 1 teáskanál mustár 
  • 2 evőkanál tejföl 
  • kevés szárított kakukkfű 
  • só, bors
Elkészítése:
  • A főtt tojásokat félbevágjuk. A gombát alaposan megmossuk, a szárakat levágjuk, és apróra felvágjuk. Ezután a vajon az apróra vágott hagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát, és ízesítjük borssal, kakukkfűvel. Zsírjára pirítjuk, majd egy tálba szedjük, és a a főtt tojások sárgájával együtt, villával összetörjük. A mustárral és 2 evőkanál majonézzel kikavarjuk, megsózzuk. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a tojásokat. A maradék majonézet a tejföllel és kevés borssal összekavarjuk, egy tálra öntjük, és ráhelyezzük a töltött tojásokat.

2012. március 2., péntek

Szarvasgerinc rösztivel, áfonyamártással


Ezt az ételt Zsuzsikával ketten készítettük Ivóban, nagyon finom, főleg mert a vadhúsokhoz kitűnően illik a gyümölcsmártás. Igaz, a röszti sok fejfájást okozott (no de akkorra már fáradt is voltam rendesen), s ezt csak azok tudják, akik akkor ott voltak :))
Most is nagyon szívesen fogyasztanám, a többi étellel együtt...

Hozzávalók :
  • 1 kg kicsontozott szarvasgerinc 
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • néhány szelet császárszalonna
  • kevés olaj
A páchoz:
  • vöröhagyma, fokhagyma, sárgarépa, petrezselyem- és zellergyökér, babérlevél, szemes bors, citromhéj, esetleg szegfűszeg és kakukkfű.
A mártáshoz:
  • 25 dkg vörösáfonya (lehet fagyasztott is)
  • 1 dl vörösbor
  • 2 darabka narancshéj
  • kevés narancslé
  • 3 szegfűszeg
  • cukor ízlés szerint
  • 0,5 dl főzőtejszín
A rösztihez:
  • 60 dkg krumpli
  • 1 tojás
  • 4 dkg mangalicazsír
  • só, bors
Elkészítése:
  • Ami a legfontosabb: bepácoljuk a szarvasgerincet. Ehhez a páchoz szánt zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk, és a többi hozzávalóval együtt vízben vagy borban összefőzzük, majd lehűtjük.
  • Ebbe helyezzük a húst, majd legalább egy éjszakán át (de akár 2-3 napig is) érleljük.
  • Ekkor kiszedjük, és egy serpenyőben az olajon mindkét felét megpirítjuk néhány perc alatt.
  • Áthelyezzük egy tepsibe, ráöntjük a visszamaradt zsiradékot, illetve a pácléből is öntünk rá.
  • Melléhelyezzük a zöldségeket, ráterítjük a szalonnaszeleteket, és alufóliával lefedve, 180 fokos sütőben puhára pároljuk. Közben öntünk még hozzá a pácléből, hogy nehogy kiszáradjon, vagy odaégjen. 
  • A sütési idő 2-4 órát vesz igénybe.
  • Amikor  ahús megpuhult, levesszük a fóliát, és szintén vigyázva a folyadék pótlására, pirosra sütjük.
  • Az áfonyamártáshoz a hozzávalókat a tejszín kivételével addig főzzük, amíg kissé besűrűsödik. Ekkor levesszük a tűzről, kiszedjük belőle a szegfűszeget és a narancshéjat, és összeturmixoljuk (ne teljesen, hogy maradjanak benne ép szemek is).
  • Visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a tejszínt és összeforraljuk. Utánaízesíthetjük cukorral vagy citromlével.
  • A rösztihez a krumplit héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és lereszeljük. Hozzáadjuk a tojást, sózzuk és borsozzuk, összegyúrjuk, és a masszából lepénykéket formázunk.
  • Forró mangalicazsíron kisütjük, majd a szeletelt hús mellé tálaljuk az áfonyamártással.

Vadhúsok az Erdélyi Konyhában, avagy találkozó Ivóban


Még február elején utaztunk Ivóba, ahol az erdélyi konyhás lányokkal, a házigazda, Albert András (a vadaspark tulajdonosa) jóvoltából különféle vadhúsos ételeket készítettünk. Összesen 13 féle étel készült vadhúsból.

Emellett megismerhettük Gyugyi Pétert, aki a Nők Lapja és a Gusto magazin gasztrofotósa és képszerkesztője, és aki teljes lelkesedéssel tanított bennünket a fotózás fortélyaira. Nem mondom, ez a dolog nagyon fárasztó volt, de ugyanakkor nagyon hasznos és érdekes is!
Másrészt Pálinkás Norbertet is megismerhettük, aki a Tv Paprika kreatív igazgatója - remélem jól jegyeztem meg..
Természetesen Varga Károly is velünk volt, Corvin kiadó igazgatója, vagyis a főnökünk :)

Az ivói vadaspark abszolút modern és kényelmes villájában szálltunk meg, ahol nemcsak a házigazda, hanem a személyzet is nagyon kedves és segítőkész volt.
Rengeteg finom házi süteményt kóstoltunk, melyeket Edith, Zsozsó, Otti, Jutka, Éva és Zsuzsika hoztak magukkal.
Este székely activity-t játszodtunk, mely azért volt különösen érdekes, mert Péter (aki magyarországi) is velünk tartott, ezért aztán nagyon jól mulattunk, amikor pl nem értette a törökbúza, vagy a remorka kifejezést :)

Az ételek elkészítése 2 konyhán történt, minden ételt párban készítettünk: én Zsuzsikával szarvasgerincet rösztivel és áfonyamártással, illetve zamatos vadhússalátát (receptek hamarosan).

Íme az ételek, melyeket készítettünk, természetesen ezeket mind el is fogyasztottuk:

Mangalica gulyásleves

Mangalicacomb Vadászné módra

Grillezett mangalica tarja grépfrútmártással
Szarvasgerinc rösztivel, áfonyamártással

Zamatos vadhússaláta

vargányával ízesített mangalicakaraj, grillezett dióval (Karcsi)

Narancsos-barna sörös szarvaspofa (Norbi)

Aszalt szilvás vaddisznósült párolt almával

Boros szarvasragu fővadász módra

Vaddisznószeletek óvári módra zoldborsmártással (Karcsi)

Tárkonyos vaddisznóleves

Ropogós szarvasrudacskák csíki mártással

Balzsamecetes vaddisznómáj gyöngybabbal és spenóttal (Norbi)
Az ételek receptjei az Erdélyi Konyha legfrissebb számában megtalálhatóak.
Rengeteget tanultunk, játszodtunk, nevettünk, egy nagyon klassz hétvége volt, és ismét nagyon sajnáltuk, hogy olyan hamar eltelt.

Én a magam részéről nagyon közeli barátságba kerültem a vadhúsokkal, mondhatom első számú kedvencem lett a húsok közül. Bármilyen módon elkészítve nagyon ízletes, és jóval egészségesebb, mint a házi húsok. A szervezetet sem terheli le, könnyen emészthető, és értékes tépanyagokat tartalmaz.
Ezért aki teheti, néha vásároljon vadhúst, és készítse el, mert felejthetetlen élményben lesz része!