2011. június 30., csütörtök

Főzőtanfolyam - 5. alkalom

Ötödik alkalommal (ezúttal 3 órás volt) szintén vega-napot tartottunk és szerintem az egyik legjobban sikeredett nap volt. Minden fogás nagyon gazdag ízvilágú és a tanítványaim annyira megügyesedtek már, hogy semmiféle nehézségbe nem ütköztünk. Ment minden, mint a karikacsapás.
Nagyon szeretem ezt a csapatot :)

És igen, hús nélkül is lehet nagyon színes, ízes, változatos ételeket készíteni! És ismét teljes értékű ételeket fogyasztottunk:

Avokádó krém répával
Gazdag zöldségleves palacsintabetéttel (teljes kiörlésű)

Juhtúrós töltött padlizsán
A desszert egy isteni meggyes-zabpelyhes sütemény volt, természetesen ez is csupa egészséges összetevőkből. Sajnos erről fotó nem készült, mert az idő sürgetett és még melegen elfogyasztottuk (a tortakarimát is kinyaltuk:)).





2011. június 29., szerda

Malacka torta


Nem igazán sikerült élethűre Malacka, kissé dagi lett szegény. Eddigi legnehezebb torta volt, rengeteg apró nehézség adódott menet közben, talán ezért is nem sikerült annyira jól. A munka legnehezebb részét (a faragást) most is férjem végezte, a burkolást is együtt oldottuk meg. Már csak abban remánykedem, hogy az ünnepeltnek tetszett és ízre finom volt.
4 db piskótából kifaragva, túrós gyümölcskrémmel tölve, fondanttal borítva. A torta közepét rúd tartja, de még így is sikerült kissé megereszkednie.

2011. június 28., kedd

Cseresznyés joghurttorta


Nem titok, hogy előnyben részesítem az olyan ételeket, melyek egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek. Ez a tortácska pedig épp ilyen, meg azért is praktikus, mert sütés nélkül készül. Bármilyen gyümölccsel készíthető, a végeredmény úgyis garantált :) Nálunk még érik a ropogós cseresznye, ezért azzal készítettem.
Na és lássuk, fel tudom-e még idézni a pontos hozzávalókat...fel tudtam! :)

Hozzávalók:

  • 2 csomag zabpehelykeksz (Győri Édes Zabfalatok)
  • 1 csomag vaj (20 dkg)
  • 680 g natúr joghurt (2 nagy doboz)
  • 400 g tejföl
  • 1 csomag zselatin (10 g) - lehet 2 is, nekem csak 1 volt, de az is elég
  • 1 db lime (zöldcitrom) vagy citrom
  • 20 dkg sötétbarna nádcukor (vagy fehér)
  • 1 kis fiola vaníliaaroma (vagy 2 teáskanál)
  • cseresznye
Elkészítése:
  • A kekszet darabosra aprítjuk (vagy ledaráljuk) és a puha vajjal összegyúrjuk. Kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk és hűtőszekrénybe tesszük.
  • A tejfölt, joghurtot, reszelt lime héjat, cukrot, vaníliát összekavarjuk. 1 dl-t kiveszünk, elkeverjük benne a zselatinport és lassú tüzön felforrósítjuk (forralni nem szabad). A krémhez kavarjuk, majd a krémet a tortaformába öntjük.
  • Hűtőszekrénybe tesszük legalább 3 órára, amíg a krém teljesen megszilárdul. Amikor már majdnem kemény, elhelyezzük rajta a megmosott cseresznyét.

Ha nádcukrot használunk, ezesetben a sütemény sokkal aromásabb, különlegesebb ízű és egészségesebb lesz. 
A krémet a nádcukor színezte enyhén barnára.
Kis szeletet fogyasszunk belőle, mert a vajas keksz miatt eléggé tömör gyönyör.


2011. június 26., vasárnap

Főzőtanfolyam - 4. alkalom

Pénteken volt a főzőtanfolyam 3. része (erről később írok), szombaton pedig a 4. (6 órás), ezúttal vega-napot tartottunk. Miután megbeszéltük a vegetáriánus konyha alapvető ismereteit és a résztvevők megkapták az erről szóló dokumentumot, rögtön hozzáláttunk a dolog gyakorlati részéhez, vagyis főztünk.
Ezek készültek szombaton:
Humusz (csicseriborsó pástétom)


Gombakrémkrém leves pirított kenyérkockákkal (teljes kiörlésű, házi rozsos kenyér)

Lencsefőzelék hagymakrokettel



Csőben sült zöldségek



És a csapat külön óhajára ismét készült zabkása is, fahéjas almával :) Ezt már nélkülem készítették, tökéletes lett, nagyon finom volt.


Nagyon jó kis csapat alakult ki, mindenki nagyon ügyes, nagyon kreatív és nagyon lelkes.
És ami a legfontosabb: nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk, mert nemcsak a tanfolyamon igen aktívak, hanem otthon is alkalmazzák az itt tanultakat.
Az ételek díszítésére is igen nagy gondot fordítanak, mivel amellett hogy az étel egészséges, az is fontos, hogy szemet gyönyörködtető legyen.
Mindig nagyon jó hangulatban készülnek az ételek,  miközben pedig elfogyasztjuk ezeket, igen jókat beszégetünk és én magam is nagyon sokat tanulok tőlük. Érdekes például, amikor egy pszichológus és egy ezotérikus ugyanazt a témát fejti ki, csak mindkettő a maga szemszögéből :)

Már csak két alkalom van hátra sajnos, az biztos, hogy hiányozni fog ez az egész. Viszont vigasztal, hogy lesz még folytatás! :)







Talákozunk hétfőn, amikor szintén vega-napunk lesz!

2011. június 24., péntek

Csokoládés cseresznyelekvár


Mint említettem, idén különleges lekvárokat készítek.
Cseresznyedzsemet tavaly is főztem, most csokoládé ízesítést kapott. Álomfinom lett! És a színe is szép bordó maradt, mert azt hittem majd a csokitól megbarnul. És én fontosnak tartom azt is, hogy a lekvár szép, élénk színű legyen.
Ami azt illeti, volt némi összetűzésem ezzel a cseresznyével a kukacok miatt...lányom főállásban magozta (a magozóval), mikor rájöttem, hogy kukacosak. Na ekkor el is borult az agyam, s a maradék cseresznyét visszadobtam a hűtőbe (nemtom miért nem dobtam ki rögtön:)). A kimagozottból pedig vagy félórán át szedegettem a kukacokat. Nem kívánom senkinek :))

Kissé tartottam, hogy majd a csokoládé elrontja a dzsem állagát, de annál jobb lett. Nem zselés állagú, éppen megfelelő sűrűségű és prímán kenhető. Szóval végül is a csoki még javított az állagán szerintem.
Némi rumot el tudnék még képzelni benne, valószínű attól még jobb íze lenne.
Nekem eddig ez a kedvencem.


Hozzávalók:

  • 1 kg magozott cseresznye
  • 35 dkg cukor
  • 10 dkg étcsokoládé (vagy jobb minőségű tejcsoki) 
  • 1 tasak extra gelfix (3:1)
Elkészítése:
  • A cseresznyét egy edénybe tesszük a cukorral és gelfixel együtt, majd lassú tüzön, kavargatva felforraljuk.
  • Kb.5 percig főzzük, majd botmixerrel kissé pürésítjük. Hozzáadjuk a darabokra tördelt csokoládét és összeforraljuk.
  • Száraz, steril üvegekbe öntjük és rögtön fejre állítjuk. Kihűlés után mehetnek a kamrába.

Ebből a mennyiségből 3 üveg dzsem lett.

2011. június 23., csütörtök

Tárkonyos újkrumplileves


Bár egész éveben készíthető, mégis most az igazi, mert most van a friss tárkony szezonja, no meg az újkrumplié. Egyszerű és nagyszerű leves, viszont fontos az ízesítése, hogy kissé pikáns legyen, ettől lesz igazán finom.
Nálunk a gyerekek egyik kedvence levese.

Hozzávalók:

  • 1 fej hagyma
  • 1 kg újkrumpli
  • kevés olaj
  • tárkony 
  • 1,5 evőkanál házi ételízesítő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 evőkanál ecet
  • kevés só (az ételízesítő is sós)
  • bors
  • a rántáshoz: 1 dl olaj, 4 evőkanál liszt, 4 dl víz, 1 csapott evőkanál pirospaprika, tárkony (2 ágacska)
Elkészítése:
  • A hagymát kevés olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a hámozott, kockára vágott krumplit és pár percig kevergetjük.
  • Felöntjük kb 1,5 l vízzel, hozzáadjuk az ételízesítőt, sózzuk és borsozzuk, majd készre főzzük.
  • Elkészítjük a rántást: a lisztet a forró olajon kissé lepirítjuk, hozzáadjuk a paprikát és az apróra vágott tárkonyt, felöntjük hideg vízzel és lassú tüzön kavargatva besűrítjük. Kissé maradjon folyékony, ne legyen teljesen sűrű.
  • A rántást a levesbe öntjük, kavargatjuk, miközben lassú tüzön főzzük. Amikor a leves a rántással összefőtt (vagyis kellően besűrűsödött, 2-3 perc), levesszük a tűzről.
  • Ízesítjük cukorral, ecettel és megszórjuk még kevés apróra vágott tárkonnyal.

2011. június 22., szerda

Ordás tészta





Nagyon szeretem az ordát palacsintában, süteményekben, de csak úgy magára is szívesen eszem. Talán a ricottához hasonlítható, tulajdonképpen egy sajtféle, melyet tejsavóból készítenek.
Nagyon egészséges, alacsony zsírtarlamú, kiváló tápértékű, könnyen emészthető. S mivel a vidékünkön rendszeresen készítik is a gazdák, ezért szerencsére mindig elérhető ebben az időszakban. Csak ki kell menni a piacra egy kis friss ordáért, tehénsajtért. Viszont rögtön fel kell használni (max másnap), mert nagyon romlandó.

Az orda egy részéből sütemény készült, viszont amit meghagytam palacsintának, azt pár nap múlva már nem tudtam felhasználni. Lányom legnagyobb bánatára. A sütit viszont nagyon dícsérték, szerencsére :)
Azért neveztem ordás tésztának, mert az almás tésztát vettem alapul, csak a töltelék különbözik.

Hozzávalók:


A tésztához:

  • 53 dkg liszt 
  • 19 dkg zsír 
  • 10 dkg cukor 
  • 1 tojás 
  • 2 dkg élesztő 
  • 1 dl tej 

A töltelékhez:
  • 50 dkg orda
  • 3 tojás
  • 15 dkg cukor 
  • 2 csomag vaníliás cukor 
  • 1 citrom reszelt héja 
  • 3 teáskanál citromlé


Elkészítése:

  • Az élesztőt elkeverjük a langyos tejjel és 1 teáskanál cukorral, majd letakarva felfuttatjuk. Ezután a többi hozzávalóhoz adjuk és összegyúrjuk. A tésztát két részre osztjuk és egyenként közepes tepsi méretűre nyújtjuk. Az első lapot a tepsibe helyezzük, villával néhány helyen megszúrkáljuk, vékonyan megszórjuk zsemlemorzsával és rásimítjuk az ordás tölteléket. Befedjük a második tésztalappal, ezt is megszúrkáljuk, majd 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt pirosra sütjük.
  • A töltelékhez az ordát villával összetörjük, hozzáadjuk a tojássárgákat és a többi hozzávalót, majd krémesre kavarjuk. Óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjékből vert kemény habot.

Nagyon-nagyon-nagyon fincsi :)

2011. június 21., kedd

Citromfű üdítő


A bodzával együtt készítettem, rengeteg citromfű van a kertben. Nagyon finom és nagyon üdítő, elkészíteni ezt is roppant egyszerű. Most viszont vissza kell emlékeznem a hozzávalók arányára, mert a cetlit amire lejegyzetem akkor, már kidobtam.


Hozzávalók:

  • 1 nagy csokor citromfű
  • 1 db citrom
  • 1 db lime (vagy citrom)
  • kb.50 dkg cukor (ízlés szerint)
  • 2,4 l víz
Elkészítése:
  • A citromfűt és citromokat megmossuk, majd a többi hozzávalóval együtt egy nagy üvegbe tesszük (a citromokat karikára vágva). Felöntjük vízzel, egy kistányérral lefedjük és 2 napig hűvös helyre tesszük.
  • Ekkor leszűrjük és hűtőszekrényben tároljuk.
A cukor egy részét helyettesíthetjük mézzel, esetleg a cukrot előtte kissé megkaramellizálhatjuk. Ettől sötétebb színe lesz az üdítőnek.

2011. június 19., vasárnap

Panda torta


Egy kedves ismerősünknek készült (úgy két hete). Na, ezzel a tortával rendesen megdolgoztunk..férjemmel ketten készítettük, de egy adott pillanatban azt mondtam, hogy na neeee, én ezt nem csinálom. Nagyon nehéz volt, nagyon sok bonyodalommal :) Én komolyan azon voltam, hogy nem tudjuk megcsinálni.
Aztán annyiban maradtunk Móniékkal, hogy máskor én ajánlok nekik torta-témát, khm...:)
Azért tényleg szerencse, hogy végül nem az álló tehenet kellet megcsináljuk. Nem mintha az ülő panda jobb eset lenne.

Több kerek piskótát sütöttem (asszem 4-et), különböző méretekben, ezeket egymásra helyezve faragtuk ki a panda alakját, amit középen farúd tart.
A krém csokis-diós, fondant bevonat. A torta 4,5 kilós.


Ahhoz képest, hogy nem gondoltam volna, hogy ebből valaha panda lesz, a végére nagyon jól összehoztuk. A megrendelőknek pedig nagyon tetszett!

2011. június 18., szombat

Főzőtanfolyam - második alkalom

Ma lezajlott a főzőtanfolyam második része is, az elsőről nem írtam bejegyzést, mivel az tegnap volt és elég sűrű volt így egymás után. Kicsit zokni vagyok agyilag, nagyon sokat készültem, sokat dolgoztunk, de nagyon örülök, mert úgy láttam mindeki nagyon élvezte. Örülök, hogy mindenki dolgozhatott, mindenki kivehette a részét a gyakorlatból.
Tegnap 3, míg ma 6 órás volt a főzöcske és sikerült minden betervezett menüt elkészíteni. Megenni már nem tudtuk mindet, de mindenki vihetett belőle haza is.

Ők itt a lelkes tanítványaim :)


Tényleg nagyon ügyesek, nagyon tanulékonyak, szóval le a kalappal, nagyon jó kis csapatom van :) Rengeteget beszéltünk már a teljes értékű táplálkozásról és remélem sikerült rávezetnem őket a dolog lényegére. Azt is remélem, hogy mindenkinek hasznos volt ez a két alkalom, persze jön a folytatás, mert még hátra van négy.

Mai menünk:

  • reggeli: bruschetta saját készítésű rozsos zsemlével
  • ebéd: eperkrémleves, spenótos tészta csirkemell darabkákkal
  • vacsora: lilakáposzta saláta
  • desszert: fordított almatorta



Tegnap (mivel első alkalom volt), több volt az elmélet és csak két fogást készítettünk:
  • ebéd: mazsolával és aszalt őszibarackkal töltött csirkemell tekercs, balzsamecetes salátával
  • desszert: zabpehely szelet

Természetesen minden az egészség jegyében készült, kizárólag teljes értékű alapanyagokból, cukor, zsír, fehérliszt hozzáadása nélkül, kíméletes eljárásokkal.
Kis szakácsaim néha-néha nagyon meglepődtek, hogy ilyen módon mennyire finom, szép és tápláló lehet egy étel. Az is meglepő volt számukra, hogy mennyire gyorsan és egyszerűen elkészíthetőek ezek a tápláló ételek.
És nekem tényleg örül a szívem :)

Néhány pillanatkép:











Legközelebb pénteken, amikor ismét főzünk az egészségünkért.

2011. június 14., kedd

Bodza ital idén is


Merthogy a bodzát nem lehet megúnni. Főleg ha egy évben csak egyszer van bodzaszezon. Elkészült az ötödik üveg bodzalé is, mert miután készült már 3 adag (s még a dzsem), még mindig maradt bodza és sajnáltam volna kidobni.
Minden évben készítek, idén kissé más arányokkal mint tavaly és szerintem tökéletes lett. Valószínű idén lesz még folytatás, mert a bodza nálunk csak most virágzik javában.

Hozzávalók:

  • 10 db bodzavirág
  • 2 db citrom
  • 2 tasak citromsó
  • kb 60 dkg cukor
  • 5 literes üveg
Elkészítése:
  • A bodzavirágokat alaposan átvizsgáljuk, hogy eltávolíthassuk az esetleges apró bogarakat. Az üvegbe szórjuk a karikára vágott citrommal, cukorral, citromsóval együtt, majd felöntjük vízzel.
  • Az üvege tetejére egy kistányért helyezünk, majd hűvös, sötét helyen 2-4 napig érleljük (én nem szoktam kavargatni, csak mielőtt leszűrném).

  • Ezután vászonnal borított szűrőn leszűrjük, hogy az ital szép tiszta legyen. Ha szükséges utánaízesítjük, majd üvegekbe töltjük és felhasználásig hűtőszekrényben tároljuk.
Ez a klasszikus bodzaital, de gazdagíthatjuk mentával, citromfűvel, lime-al, naranccsal, ízlés szerint.
Mi nagyon szeretjük.

2011. június 13., hétfő

Túrós-epres szív torta


Apukám születésnapjára készítettem ezt a tortát. Mondanom sem kell, hogy a kiskuktáim most is a segítségemre voltak. Ők vágták fel az epret és szórták a krémre, kavarták a krémet, a végén pedig rózsákat próbáltak készíteni fondantból. Kislányomnak egész jól ment, meg is lepődtem! Kisfiam inkább a színkombinációkkal próbálkozott és lelkesen gyúrta, gyúrta, kente vízzel, nyújtotta...hú mi volt ott :))


A tata nagyon örült a végeredménynek, ízlett neki, s mivel ő is édesszájú, rögtön két nagy szeletet evett belőle. A rózsákat meg a gyerekek elosztották egymás közt.


Sütöttem egy 7 tojásos kakaós piskótát szív alakú formában és 3 lapra vágtam.

Krém:
  • 70 dkg tehéntúró
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 lime reszelt héja és kevés leve
  • fél citrom reszelt héja
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • kb 20 dkg cukor
  • eper
A túrót a cukorral és ízesítőkkel együtt villával áttörjük, majd óvatosan hozzákavarjuk a tejszínből vert kemény habot. A tortalapokra kenjük, megszórjuk eperdarabokkal.

Fondant borítás, az oldalára írókával rajzoltam. Mivel nem készítettem el rendesen az írókát (nagyon siettem), nem lett tökéletes, de még így is szép szerintem.